Bemutatkozás

A Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete (MSzE) 2002. április 13-án Rudabányán alakult meg néhány aktív szamártartó és tenyésztő, valamint a magyarországi szamártartás helyzetén javítani igyekvő támogatók részvételével. Az Egyesület nehéz feladatok előtt állt és áll a mai napig: a szétszórt, szinte láthatatlan magyarországi szamárállomány feltérképezése mellett egy eddig nem létező szamárfajta megerősítése, hiszen Magyarországon a szamár vonatkozásában még csak fajról beszélhettünk.
Egyesületünk az alábbi eredményeket érte el az elmúlt években:

  • 2003. A magyar parlagi szamár fajta elismertetése és az MSzE fajtatenyésztő egyesületként való elismertetése.
  • 2004. Az állattenyésztésről szóló ( ) törvény módosítása és hatályának kiterjesztése a szamárra is.
  • 2005. A magyar parlagi szamár védett őshonos fajtának nyilvánítása.


A cél, hogy ez a történelemhez számos ponton kapcsolódó állatfaj végre Magyarországon is méltó módon és helyen integrálódhasson a tudatosan tenyésztett háziállatok körébe, mint több más európai országban, ahol a szamártenyésztő egyesületek évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Szeretnénk minél szélesebb körben megkedveltetni és elterjeszteni ezt a mindmáig igazságtalanul mellőzött fajt, melynek adottságai, nyugodt természete, alkalmazkodóképessége és intelligenciája tökéletesen alkalmassá teszik, mind családi hobbyállatként való használatra, mind pedig gazdaságokban kisebb-nagyobb munkák elvégzésére.

 

 

Tisztségviselők

Társadalmi elnök:     Veres Imre

Ügyvezető elnök:      Ernst Mihály

Elnökségi tag:          Koppány Gábor

Elnökségi tag:          Surányi Krisztina



Felügyelő Bizottság:

Elnök: Buru László

Tag:   Lévai István

Tag:   Arató József